Ottlik Géza szerintem a magyar irodalom legjobb regényírója, az Iskola a határon pedig egy remekmű. Remekművek persze Ottlik további könyvei: a Hajnali háztetők és a Buda is. Viszonylag kevés könyvet publikált, ez valószínűleg írói módszerének eredménye, mert könyveit folyamatosan átírta, tökéletesítette. Ennek a kis könyvismertetőnek nem célja sem a történet részletes leírás, sem a könyv mélyebb elemzése, egyszerűen csak kedvet akar csinálni az elolvasásához.
Az Iskola a határon a kiszolgáltatottságról, a katonai és a felnőtt társadalom embertelenségéről és kegyetlenségéről szól, arról, hogy a tanárok és a nevelőtisztek, az idősebb diákokkal együtt hogyan törik be az újoncokat a hierarchikus rendbe. Mivel a Horthy-korszak idején játszódik, ezért felfoghatjuk a két világháború közti Magyarország kritikájának is, de szerintem ez a mű általános képet fest a diktatúrák természetrajzáról. Különösen ijesztő ez a kép, mert a diktatúra áldozatai és működtetői is zömében 10–14 éves fiúk. Ebben talán rokonságot mutat William Golding: A legyek ura című könyvével. A regény remekül bemutatja, hogyan lehet megszokni a megszokhatatlant, hogyan lehet belefásulni, hogyan lehet egy diktatúra részévé válni, és persze hogyan lehet a diktatúrában is valamiféle belső szabadságot kivívni. Természetemből adódóan irtózom minden hierarchikus rendtől és szabálytól, és ezért még nagyobb írónak tartom Ottlikot, mert egy számomra ennyire ellenszenves közegről tudott egy letehetetlen könyvet írni.
Az Iskola a határon története a kőszegi katonai alreálgimnáziumban játszódik, ahová 1923 szeptemberében hét újonc vonul be a másodévesekhez. Hasonló témát dolgoz fel Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák című művében is. Ottlikhoz hasonlóan Llosa is katonai gimnáziumot végzett. Mind a két cím érzékletes: A város és a kutyákban a város a külvilágot jelképezi, a kutyák pedig az első éves kadétok gúnyneve. Az Iskola a határon jelentheti egyrészt azt, hogy Kőszeg az osztrák–magyar határnál fekszik, másrészt hogy ez az időszak volt a gyerekkor és a felnőttkor határa, sőt maga a regény is folyton egyensúlyoz az elmondható és az elmondhatatlan határán. A könyv első fejezetének, bevezetésének is az a címe: Az elbeszélés nehézségei, vagyis van, amit szavakkal el lehet mondani, és van, amit nem. Talán ezért is válik olyan fontossá a non-verbális kommunikáció a kadétok között, mint például a fenéken billentés. Talán azért is olyan vulgárisak ezek a kiskamasz kadétok, mert érzik, hogy a szavakkal nagyon sok mindent nem tudnak kifejezni, és többletjelentés adnak azzal, hogy hogyan mondják ki az adott szavakat. Vulgaritásuk persze a körülöttük lévő durva környezet manifesztálódása is. Az Iskola a határon nyelvezete világos és gyönyörű, a lehető legtöbbet elmeséli arról, amit szavakkal el lehet mesélni, és a legtöbbet érzékelteti abból, amit szavakkal már nem lehet elmondani.
Ha már az elbeszélés, a kifejezés nehézségeiről esett szó: az Iskola a határon a fentieken túl azért is remekmű, mert megvan benne a remekművekre jellemző isteni szikra, amelyet nem tudok szavakkal kifejezni, csak érzem. Ezt érzem például a Mester és Margarita és a Szerelem a kolera idején olvasása közben is.
A „Péterek” nemzedéke (Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter és Lengyel Péter) annyira tisztelte Ottlik munkásságát, hogy Esterházy Péter egyfajta szakrális gesztusként, az író hetvenedik születésnapjára, egy 57x77-es rajzlapra lemásolta az Iskola a határon-t.
Bene János
