NÉPÖSSZEÍRÁSOK, NÉPSZÁMLÁLÁSOK ÉS STATISZTIKÁK

Bánszki Hajnalka

Az összeírások, népszámlálások és a statisztikai adatsorok fontos és megkerülhetetlen forrásbázist jelentenek a különféle (történeti, földrajzi, demográfiai, néprajzi stb.) kutatásokat végzők számára. Ma már számos feldolgozás áll a kutatók rendelkezésére, az ezekben számszerűsített adatok és idősorok segítik az összefüggések és a folyamatok felismerését és a következtetések levonását.

A magyar statisztika kialakulása

Az összeírások, népszámlálások számszerű feldolgozása a 18. században indult el. Bél Mátyás a század első felében állította össze monumentális művét, a Notitia Hungaria Novea-t. A mű, Magyarország vármegyéinek földrajzi, gazdasági és társadalmi viszonyait kívánta feltérképezni, III. Károly pedig valamennyi megyét kötelezte az adatszolgáltatásra. Az adatforrásnak azonban csak öt kötete jelent meg 1735 és 1742 között, amelyek a felvidéki vármegyék egy részét fedik le.  A többi kötet kéziratát a Széchenyi Könyvtárban őrzik.

Időben Bél Mátyást követte Schwartner Márton. A Statistik de Könighreichs Ungarn c. művében (1798, majd újra megjelent 1809-ben) Magyarország népességének meghatározására vállalkozott a II. József-féle, majd az 1802–1805 között végzett népszámlálások alapján. Széleskörűen vizsgálja az ország népességét: népmozgalom, életszínvonal, népsűrűség, lakosság megoszlása város és a falu között, vallás, foglalkozás, életkor stb. szerint.

1819-ben jelent meg Magyar országnak és a határőrző katonaság vidékinek legujabb statisztikai és geographiai leírása, amely még mindig az országleírások stílusában íródott, de már erőteljes kritikát fogalmaz meg a fennálló állapotokkal szemben.

A 19. század első felének legnagyobb statisztikusa, a magyar statisztika első intézményesítője Fényes Elek volt. 1836–1840 között kiadott főműve, a Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai, földirati s történelmi szempontból máig a helytörténeti kutatók által használt alapmű a 19. század derekának vizsgálatakor.

Magda Pál és Fényes Elek átmeneti korszakot jelent a magyar statisztika fejlődésében. Az addigi leíró statisztika helyét munkásságukban átveszi a kutató irányzat, amely a tényeken keresztül az okokat kutatta.[1] 1848-ban, a Szemere-kormány ideje alatt Fényes Elek vezetése alatt jött létre az első magyar statisztikai hivatal. A hivatal azonban a szabadságharc bukásával megszűnt. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Nemzetgazdasági és Statisztikai Bizottsága látta el a statisztikai szolgálat feladatait.

A kiegyezés idején, 1867-ben Keleti Károly kezdeményezésére létrejött az Országos Statisztikai Tanács, amely 1871-ben hivatallá alakult át Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal névvel. A statisztikai hivatal első nagy munkája az 1880-as népszámlálás előkészítése és lebonyolítása volt. 1892-ben Keleti Károly halála után Jekelfalussy József vette át a hivatal irányítását. Az ő igazgatósága idején épült fel a KSH központja Budapesten a II. kerületben a mai Keleti Károly utcában.

A hivatallal párhuzamosan működik a Magyar Statisztikai Társaság, amelyet 1922-ben alapítottak a statisztika tudományának fejlesztésére, a hivatal munkájának segítésére, a magyar statisztikai eredmények külföldi propagálására. A Társaságba a Hivatal munkatársain kívül más, a statisztika területén kutatásokat folytató személyek is bekerülhetnek, sőt túlsúlyban is vannak. 1949-ben a társaságot megszűntették, feladatát az 1960 és 1990 között a Magyar Közgazdasági Társaságon belül működő statisztikai szakosztály látta el. 1990 márciusában újjáalakult a Társaság, amely jelenleg nyolc szakosztályban végzi feladatát.

Összeírások

Európában a középkor óta végeztek összeírásokat. Ezeket leginkább az adózás szempontjai szerint készítették: az adózás szempontjából fontos kritériumok (az egyén jogállása, életkora, családi állapota, vele egy háztartásban élők száma) alapján számba vették az adózókat és az adózás tárgyát (termést, állatállományt stb.). Egy adott területnek egy időben több adóztatója volt (király, egyház, földesúr), akik az összeírásokat időről időre mindannyian elvégeztették saját igényeik szerint.

Az összeírások ígytöbbfélék lehetnek: birtokösszeírások, adójegyzékek, urbáriumok, tizedjegyzékek, katonakötelesek, vagy éppen a hadbavonultak összeírása stb. Lehetnek név szerintiek, vagy egy-egy nagyobb területre (uradalomra, egyházmegyére, katonai körzetre stb.) vonatkozó szám szerinti összegzések.

A török kor előtti, legutolsó, egész országra kiterjedő összeírást 1494–1495-ben végeztek a királyi kincstár megbízásából. A következő országos összeírásra 1715-ben, illetve 1720-ban került sor, azonban ezeknek az adatai megbízhatatlanok, az ország összlétszámát tekintve csak a II. József korabeli népszámlálás szolgáltat hiteles adatot. Tehát háromszáz évről nem rendelkezünk egész országra kiterjedő megbízható adatsorral.

Helytörténeti kutatások szempontjából azonban szerencsésebb helyzetben vagyunk. Egy-egy adózás szempontjából összetartozó területen viszonylag sűrűn elvégezték a lakosság összeírását, de már az akár egy-két év különbséggel készített conscriptiók között is nagy különbségeket fedezhetünk fel: pl. előfordul, hogy a falu az egyik évben puszta hely, másik évben már több család is lakja (azonban a desertá-nak nevezett hely csak adózás szempontjából jelent puszta területet[2]).

Az adózási szempontokon kívül másféle összeírások is készülhettek. A nemeseket a vármegyék időről időre összeírták. Az egyházigazgatás is különböző típusú conscriptiókat készített: lélekösszeírásokat, birtokösszeírásokat, egyházi személyek összeírását. De fontos források a népesedéstörténetre vonatkozóan az egyházlátogatási jegyzőkönyvek és a parókiákon vezetett Historia domus-ok is. A közigazgatás a különleges státusban lévő népcsoportokat (zsidókat, cigányokat, görögöket, örményeket, jászokat stb.) is számon tartotta.

Fontos megemlítenünk az anyakönyvek felhasználhatóságát a történeti statisztikák készítésénél, hiszen a 16. századtól induló egyházi anyakönyvek szintén fontos adatbázist jelenthetnek annál is inkább, mert a vallási közösség valamennyi tagját, társadalmi állástól függetlenül rögzíteni kívánták.

Tartalmukban is nagyon sokfélék lehetnek az összeírások. A korai összeírások csak az adózó népességre korlátozódtak, ennek megfelelően a zsellérek, kézművesek, béresek, a földesúri birtokon gazdálkodó népesség és a szegény jobbágyok kimaradtak belőlük. Szintén nagyon különbözőek lehetnek az urbáriumok, amelyek már részletesebben felmérték a lakosságot, a jobbágyság mellett a birtokon élő többi néprétegeket is számba vették. Általában tartalmazzák az egy háztartásban élők számát, állat- és földállományát. Adózás szempontjából fontos volt a termények összeírása, csoportosítása (szántó, kert, szőlő stb.). Az urbáriumok őrzik az adott község/város utcáinak, dűlőinek neveit, felsorolják a fontosabb épületeket (vámház, vendégfogadó, iskola, ispotály, kocsma stb.). Sőt ezeknek az épületeknek és gyakran a jobbágyportáknak a leírása és leltára is megtalálható bennük.

Legelőször a Mária Terézia-féle úrbérrendezést követően készült urbáriumok mutatnak egységes képet. Ezeket minden vidéken a lakosság által használt nyelven készítették, részletes útmutatót adva a készítők kezébe. 1970-ben jelent meg az urbáriumok alapján készült első statisztikai feldolgozás.[3] A kötetbe a dunántúli megyék kerültek bele, sajnos a többi vármegyéről összefoglaló munka eddig nem készült el.

Maksay Ferenc a ránk maradt urbáriumok számát 6-8 ezerre teszi.[4] Az összeírások száma ennek a sokszorosa. Ezeknek egy kis töredéke már megjelent nyomtatásban, leginkább helytörténeti kiadványokban találkozhatunk részleges közlésükkel, a történeti statisztika, a történeti demográfia és más tudományágak (és segédtudományok) pedig utólagos adatsorokat készítettek belőlük.

A legkorábbi, a 18. század eleji Magyarország népességét elemző községsoros történeti statisztikai kiadvány 1896-ban jelent meg.[5] Acsády Ignác könyvét ma már erős forráskritikával kell olvasnunk. Először is nem lélek-, hanem adóösszeírásokat használt fel a táblák elkészítéséhez, így nem fedheti le teljes körűen az ország lakosságát. (Érdemes megjegyezni, hogy Acsády Magyarország korabeli népességét 2 – 2 és fél millióra becsülte. A ma általánosan elfogadott álláspont szerint ennek a duplája volt az ország lakossága.) A népesség nemzetiség szerinti csoportosításakor a nevekből következtetett az illető származására, így ezt is pontatlannak tekintjük. Ha a végeredményeiben nem is hasznosíthatjuk, részleteiben felhasználható lehet.

Ha szükségessé válnak az összeírásokból nyerhető információk egy-egy régió vagy település vizsgálatakor, érdemes a forráshoz nyúlni. A kutatást segíti, hogy számos összeírás és urbárium ma már digitális formában az interneten is elérhető. A kutatók támpontja a Magyar Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones adatbázisa (link: http://mol.arcanum.hu/urbarium/opt/a101112.htm?v=pdf&a=start), amelyben a névadó levéltári fond állományát találjuk digitalizálva. A fondban valamikori családi, szerzetesrendi és központi igazgatási levéltárak összeírásai kaptak helyet, így egész Magyarország területére vonatkozóan találunk benne információkat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár őrizetében több mint hatszáz összeírás található, amelyek közül a legkorábbiakat 2007-ben digitalizáltak és elérhetővé tették az intézmény honlapján (http://www.szabarchiv.hu/drupal/osszeiras_nezet). A pdf formátumban elérhető levéltári anyagban keresőrendszer segítségével tájékozódhatunk. Külön adatbázisban kaptak helyet a Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezés kapcsán kiadott Szabolcs vármegyei urbáriumok (http://www.szabarchiv.hu/drupal/urbarium_nezet).

Az első népszámlálások

Mária Terézia uralkodása a magyar összeírások és népszámlálások történetében fordulópontot jelentett, mivel megszületett az igény a népesség megbecslésére. Dányi Dezső ezt két kedvező körülménynek tulajdonítja.[6] Egyrészt az abszolutista uralkodó kameralista–populacionista politikája (ebben is elsősorban a Királyi Kamara) fontosnak tekintette az adózó népesség számának megbecslését. A közvetlenebb, specifikusabb indok pedig az volt, hogy a török kiűzése utáni elnéptelenedés, majd a puszta területekre megindult hatalmas mérvű népmozgás áttekinthetetlenné tette a népesség megbecslését, még sürgetőbbé téve egy, az egész országra kiterjedő népszámlálás végrehajtását.

Az uralkodónő több rendeletben is szabályozta a népszámlálást, lebonyolításába bevonva az egész országot lefedő szervezeteket. 1753-ban a papságot bízta meg lélekösszeírással, majd a következő évben, 1754-ben ezt már két szervezetnek, a papságnak és a közigazgatásnak együtt kellett elvégeznie. 1762-ben a két szervezet más-más szempontok szerint végzi az összeírást. 1777-ben pedig a közigazgatás már a katonasággal végezte el a munkát. Ezeket az összeírásokat azonban nem mindenhol hajtották végre és sokszor pontatlanul.

Az első, egész országra kiterjedő népszámlálást II. József rendelte el 1784-ben. Az eredmények (részbeni) publikálására csak 1960-ban került sor. A statisztikai adatforrás használatakor három lényeges elemet figyelembe kell vennünk, amelyekkel eltér a korábbi magyarországi gyakorlattól, az összeírások módszerétől:

Összeírások

II. József kori népszámlálás

Nemtelen lakosságot írták össze

Minden lélekre kiterjedt.

Közigazgatás végezte.

A közigazgatás és a katonaság együttesen végezte.

Adózás szempontjai szerint végezték.

Katonai érdekek szerint végezték, a hadra fogható férfi lakosság számának felmérése volt a népszámlálás egyik célja.[7]

 

A korábbi összeírásoknál alkalmazott gyakorlattól különbözött a népszámlálás előkészítése is: többnyelvű utasításokat adtak a számlálók kezébe, oktatáson vettek részt, megszervezték a számlálókörzeteket, megtervezték a biztosok útvonalát.

Azonban a katonai érdekeknek megfelelő szempontok miatt a korábbi conscriptiókhoz képest kevesebb demográfiai adatot tudunk az ívekből nyerni. A népszámlálás által alkalmazott kategóriák, amelyek alapján a lakosságot hadra fogható, nem fogható hadra, a jövőben hadra fogható csoportokba osztották, zavarosak, a korabeli magyarországi társadalmi viszonyokat nem veszik figyelembe. Pl.: polgárnak tekint mindenkit, akinek a városban háza van, de polgár az a falusi lakos is, aki iparos tevékenységből tartja fent magát, a bányatulajdonosok pedig néhol polgárok, néhol zsellérek (ha maguk dolgoznak saját bányájukban).[8]

II. József a népszámlálással együtt elrendelte a népesség folyamatos nyilvántartását is, amely szerint egy Népességi Könyvben kellett vezetni a népmozgalmi eseményeket és évente egyszer felvezetni a levéltárakban őrzött egyedi népszámlálási ívekre. Ez azonban a kor viszonyai között nem teljesült, csupán 1786-ban, illetve 1787-ben végezték el a korrekciót.

A 19. század első felének népességösszeírásai

III. Ferdinánd 1804-ben rendelt el népszámlálást. Ennek az alanya még mindig az adózó népesség. Az összeírásokhoz hasonlóan ennek is alapegysége a család, amelynek fejét név szerint feljegyezték, mellette a vele élő családtagok számának feltüntetésével. A lakosságot foglalkozás és még mindig katonai szempontok szerint hat csoportra osztotta: hivatalnokok és honoráciorok, polgárok és kézművesek, nemesek szolgái, parasztok, házas és háznélküli zsellérek, apjuk mesterségét folytató fiak. Mérte a vallási megoszlást, kormegoszlást, a távollévők számát. Akárcsak II. József, ő is elrendelte a népesség folyamatos nyilvántartását.

1828-ban hajtották végre a korszak utolsó, egész országra kiterjedő összeírását, de ebbe sem kerültek be a nemesek, a lelkészek és papok, királyi tisztviselők, alkalmazottak, nemesek szolgálatában álló tisztviselők és birtokaikon szolgálók, kuriális telekre épült házakban lakó zsellérek, bányamunkások, honoratiorok (magisztrátusok, jegyzők, ügyészek, pénztárosok, orvosok, sebészek, gyógyszerészek, nyomdászok stb.), hadba vonult és elbocsátott katonák, magukról gondoskodni nem tudó szellemi és testi fogyatékosok. De azok a nemesek viszont igen, akik úrbéri telken éltek, vagy polgárjogot nyertek már szerepelnek benne, ahogyan az agilisek is a praedialista nemesek is, ha praedialista székeiken kívül tartózkodtak vagy adót fizettek.

Az első modern, magyarországi népszámlálások

A hivatalos magyar statisztikai szolgálatot 1867-ben állították fel. Ennek egyik első feladata volt az 1869-es népszámlálás végrehajtása.

Az 1869. évi népszámláláskor az összeírásoknál alkalmazott gyakorlatot használták, vagyis az egy háztartásban élőket együtt írták össze. A lajstromra egymás után, folyamatosan jegyezték fel az egyes adatszolgáltatókat név szerint. A lakásokra vonatkozó adatokat is ezen az íven vették fel. A népszámlálást a községi elöljáróságok és önkéntesek végezték.

A következő, 1880-ban végzett népszámlálást már központilag szervezték meg (Keleti Károly irányításával) az országot számlálókörzetekre bontva. A legfontosabb újítás az egyéni kérdőívek bevezetése volt. A lakáskörülményeket a lakásborítékon tüntették fel, amelybe az ott lakók egyéni kérdőívei kerültek bele.

A következő népszámlálás idejére, 1890-re tovább modernizálták az alkalmazott módszereket és bővítették a kérdések körét: pontosabban mérték a foglalkozást és a foglalkoztatási viszonyt, amellyel a magyar iparról szándékoztak részletesebb adatokat nyerni. Az 1900-ban felvett népszámlálás legnagyobb újítása a két nem egyenjogúsítása volt: ezután nem különböztették meg a férfi és női számlálóíveket, hanem külön kérdésként szerepelt az összeírt személy neme. Ezen kívül az ipar, bányászat, kereskedelem, hitel és közlekedés területén dolgozók adatait részletesen felvették, mint ahogyan a földtulajdonra és -bérletre is alaposabb kérdéseket tettek fel.

Az 1869 és 1900 közötti egyéni kérdőívek kérdéseinek változásait lásd az 1. mellékletben.

Az 1910. évi népszámlálás

Az 1910-ben végzett, utolsó monarchiabeli népszámlálást a községek helynévrendezése előzte meg, ugyanis számos azonos vagy hasonló nevű, esetleg többnevű település is volt az országban. Jelentősen bővült a kérdések köre is. Ezután mérték a lakosság iskolázottságot (eddig csak az írni-olvasni tudást kérdezték meg), mérték a lakóhelyen tartózkodás idejét, felvették az egyes házasságokból született gyermekek számát és a választójoggal bíró korosztály, vagyis a 24 éven felüli férfi lakosság számára külön kérdéseket tettek fel. A népszámlálás újítása volt az előre nyomtatott választási lehetőségek pl. az anyanyelv, vallás, iskolai végzettség rovatban, valamint a nemzetiségek nyelvén is elkészített számlálóívek. Sőt, ezután az anyanyelv után feljegyezték a többi beszélt nyelvet, ami eddig csak abban az esetben történt meg, ha az anyanyelv nem magyar volt és az eddigi gyakorlattól eltérően nemcsak két beszélt nyelvet lehetett megadni.


Az 1910-es népszámlálás személyi kérdőíve

A kép forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2008/A_magyarorszagi_horvatok_1910_1990/pages/005_az_1910es_nepszamlalas.htm 2011-11-14

 

Magyarországi népszámlálások 1920 után

A trianoni döntést követő első népszámlálásra 19201921-ben került sor. Az összeíróív új kérdésekkel bővült a katonaköteles korú férfilakosságra vonatkozóan, de kimaradtak belőle a választójoggal kapcsolatban 1910-ben felmért pontok. Az 1930-ban végzett népszámlálás legnagyobb újdonsága technikai jellegű volt: először kísérelték meg az adatok gépi feldolgozását.

1941-ben, a határváltozások után újabb népszámlálást hajtottak végre, amelyet már közvetlenül a területvisszatérések után előzetes felmérések előztek meg. A számlálóíven elkülönítették a nemzetiség, anyanyelv és állampolgárság fogalmát, felhívva a számlálóbiztosok figyelmét ennek külön hangsúlyozására. Sajnos ezt a felmérést csak későn, a rendszerváltást követően publikálták, egy részüket pedig addig elzárták a nyilvánosság elől.

A háború utáni első népszámlálást 1949-ben végezték. Az ekkor mért adatok jelentősen eltértek a nyolc évvel korábbiaktól az ország területének változása, a háborús emberveszteség és a háborút követő óriási népmozgások következtében. A kérdések száma ismét növekedett, ami a számlálólapok sorában is plusz ívek megjelenését jelentette.

Minden későbbi népszámlálás hozott új kérdéseket, módszereket és újításokat. 1960 után a népszámlálások között átlagosan ötévente mikrocenzusokat végeztek az adatok aktualizálása céljából. 1970-től pedig már számítógépen elemzik a felvett adatokat.

 


Az összeírásokban használt latin kifejezések

 

Felhasznált irodalom:

-        Egy felső-magyarországi köznemesi uradalom a 17. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656). Szerk. Mészáros Kálmán. Nyíregyháza, 2010.

-        A történeti statisztika forrásai. (Szerk. Kovacsics József). Budapest, 1957.

 

 

accidentia

járulékos szolgáltatások, pénzjárulékok. A különböző váltságpénzek gyűjtőneve.

agilis

lánynemes, nem nemes apától és nemes anyától született utód, aki örökölte anyja leánynegyedét

allodiatura

majorsági föld

[in] anno [Domini]…

az [Úr] … évében

annuatim

évente

armalista

csak címerrel rendelkező, birtoktalan nemes

authoritas

joghatóság, hatalom

aviticum

ősi, örökölt birtok

beneficium

valamely szolgáltatásért cserébe nyújtott birtok (visszavehető, nem örökölhető)

census

pénzben fizetett adó

civis

városi polgár

colonus

jobbágy

comes camere

kamaraispán

comes castri

várispán

comes comitatus

megyésispán

comes curialis

udvarispán

comes supremus

főispán

vicecomes

alispán

comitatus

vármegye

connotatio

összeírás pl.: connotacio vinearum (szőlő-összeírás), connotatio dominorum nobilium (nemesek összeírása)

conditio

feltétel

conscriptio

összeírás

coscriptio animarum

lélekösszeírás

constitutivum

a jobbágy telki állománya

contra

ellenőr

contractus

szerződés, egyezség

contributio

országos adó, hadiadó, a XVI. század végétől találkozhatunk ezzel az elnevezéssel

de facto

ténylegesen

de iure /jure

jog szerint

decima / dézma

dézsma (úrbéri adó)

defectus

fogyatkozás

deserta

puszta jobbágytelek

districtus

körzet

donatio

adomány

educillatio

kocsmajog

ex beneplatio

belátás szerint

extraordinarie

rendkívüli

extraneus

idegen, nem helybeli

familia

család

fiscus

kincstár

fundus

belső jobbágytelek (házhely udvarral)

generalis

általános

heres

örökös

in perpetuum

örökre

in summa

összesen

inquilinus

zsellér

inquisitio

vizsgálat

iure/jure perennali

örök jogon

iure/jure redemptibili

zálogjogon

ius montanum

hegyvám

labor

robot

legitimus/legitima

törvényes

libertinus

szabados, a jobbágyi kötelezettségek alól ideiglenesen vagy véglegesen mentesített jobbágy.

lucrum camerae

„kamara haszna” vagy kapuadó (országos)

mensis

hónap

pro mense

havonta, hónapra

metreta posoniensis

pozsonyi mérő (62 liter)

molendinum

malom

N.B.

nota bene, jól jegyezd meg

nobilis

nemes

Nobilis taxati

taksás neses

octava

nyolcad

officialis

földesúri alkalmazott

oppidum

mezőváros

ordinarie

szokás szerint

orphanus

árva

pabulum

tavaszi gabona

palatinus

nádor

pecunia falcis / p. mesoralis

sarlópénz, zsellérek fizették tizedváltság fejében.

Penitus

pontosan, teljesen

per annum

évente

per manus

kéz által, közvetlenül

per se

önmagában, önmaga által

perceptor

adószedő

perennalis

örökös

pertinentia

tartozék

portio

részbirtok

possessio

jobbágyfalu

possessor

birtokos

posteritas

utód

praedialista

egyházi nemes

praedium

puszta (település)

praerogativa

előjog

praetensio

követelés

privilegium

kiváltság

processus

járás

protonotarius

1. ítélőmester, 2. egyházigazgatásban: főjegyző

proventus

jövedelem

provisor

udvarbíró, intéző, tiszttartó

qualitas

minőség

quantitas

mennyiség

rata portio

birtokrész

ratonista

számtartó

regestum

lista

regulatio

szabályozás

relicta

özvegyasszony

rescriptum

királyi rendelet

residentia

székhely

sabatalis

szombati malomvám

salarium

fizetés

sedria

vármegyei törvényszék

series

sorozat

sessio

jobbágytelek

situs

helyzet, fekvés

specificatio

összeírás

subsidium

országos adó, 17. században használt megnevezés

sucessio

örökség

iure/jure successionis

örökösödés jogán

per successionem

öröklés által

successor

utód, örökös

summa

összeg

taxa

egy összegben fizetett adó

testimonialis

bizonyságlevél

transactionalis

egyezséglevél

urbarium

a jobbágyok földesúri terheit rögzítő jegyzék

Válogatott bibliográfia

A KSH kiadványairól

http://portal.ksh.hu/pls/ksh/ksh_web.shop.main?p_session_id=90338030&p_lang=HU

A statisztikáról általában, kézikönyvek

-        A háztartás és a család statisztikai fogalma. (Összeállította: Szűcs Zoltán). Statisztikai Módszertani Füzetek 47. KSH. Budapest, 2006. http://mek.oszk.hu/07100/07174/07174.pdf

-        Kovacsics József: Statisztika. Budapest, 1977.

-        Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. Szerk. Klinger József et al. Budapest, 1991-

-        A statisztikai fogalmak meghatározásának jegyzéke. Budapest, 1983.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1945–1985. Budapest, 1987.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1986–1989. Budapest, 1990.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1990–1994. Budapest, 1996.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1995–1997. Budapest, 1998.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1998–2000. Budapest, 2002.

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 2001–2005. Budapest, 2007.

 

Folyóiratok, zsebkönyvek, évkönyvek

-        Demográfia, 1957–

-        Magyar Statisztikai Évkönyv 1885–1888, 1893–1910

http://www.lib.pte.hu/elektkonyvtar/efolyoiratok/PTEdigitalizalas/StatisztikaiEvkonyv/index.html

-        Magyar Statisztikai Évkönyv 1991–

-        Magyar Statisztikai Zsebkönyv, 1933–

-        Statisztikai Értesítő, 1951–1956

-        Statisztikai Évkönyv, 1954–

-        Statisztikai Szemle 1923–

http://www.ksh.hu/statszemle_archive/

-        Statisztikai Tájékoztató, 1990–

-        Szabolcs–Szatmár–Bereg megye statisztikai évkönyve, 1990–

-        Területi Statisztikai Évkönyv, 1961–

-        Történeti Demográfiai Évkönyv, 2000–

2000–2005 közötti számai elérhetőek: http://www.demografia.hu/index.php/kiadvanyok/toerteneti-demografia-evkoenyvek

Történeti statisztika

-      Az 1754–55. évi országos nemesi összeírás. Összeáll. Illésy János. Budapest, 1902.

-        Bölcsőtől a koporsóig. Szöveggyűjtemény a történeti demográfia tanulmányozásához. Szerk. Faragó Tamás. Budapest, 2005.

-        Emlékezés Ila Bálint, Móricz Miklós, Némethy Artúr és Thirring Lajos életére és történeti statisztikai munkásságára. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 2000.

-        Emlékkönyv Kovacsics József professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Lovász János. Budapest, 1989.

-        Egy felső-magyarországi köznemesi uradalom a 17. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma (1656). Szerk. Mészáros Kálmán. Nyíregyháza, 2010.

-        Dányi Dezső: Az 1850. és az 1857. évi népszámlálás. Budapest, 1993.

-        Dányi Dezső: "Az élet ára". Budapest, 2007.

-        Dávid Zoltán: Az 1589. évi házösszeírás. Budapest, 2001.

-        Dávid Zoltán: Az 1715–30. évi összeírás. Budapest, 1957.

-        Felhő Ibolya: A Mária Terézia úrbérrendezése során készült adatfelvételek. Budapest, 1957.

-        Fényes Elek breviárium. Budapest, 2007.

-        Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. Budapest, 1984.

-        J. Frater Zsuzsa: Az 1855. évi kolerajárvány Magyarországon. Budapest, 1980

-        Gyémánt Richárd: Demográfia. Budapest, 2008.

-        Halkovics László: A magyar bányászat történeti statisztikai adattára. Budapest, 2003.

-        Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Budapest, 1985.

-        Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba, 1982.

-        Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Budapest, 1970.

-        Kápolnai Iván: Agrárstatisztikai források és helytörténeti kutatás. Budapest, 1980.

-        Kávássy Sándor: Nagykároly nemessége az 1809. évi inszurrekciós összeírás feljegyzései alapján. Klny. Társadalomtudományi Közlemények, 1996.

-        Keleti Károly: Hazánk és népe. Budapest, 1889.

-        Kredics László: A veszprémi püspökség 1524. évi urbáriuma. Budapest, 1993.

-        Magyarország történeti demográfiája. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1963.

-        Magyarország történeti demográfiája, 896–1995. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1997.

-        Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Csíkszereda, 1998.

-        Molnárfi Tibor: Áralakulás a két világháború között. Budapest, 1973.

-        Nyárády R. Károly: Erdély népesedéstörténete. Budapest, 2003.

-        Neupauer Kamill: Mária Terézia úrbérrendezése Bereg, Máramaros, Ung és Ugocsa megyében. Budapest, 1989.

-        Pro memoria. Nyíregyházi összeírások (1752–1850). Forrásválogatás. Szerk. és bevezetőt írta Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2003.

-        Schneider Miklós: Fejér megye nemesi összeírásai (1818–21., 1828.) Székesfehérvár, 1934.

-        Schneider Miklós: A török után. Az 1715. évi országos összeírás adatai a mai Nógrád megye községeiről. Salgótarján, 1973.

-        Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772–1849. évi rovásadó összeírásai. Eger, 1973.

-        Századok statisztikája. Statisztikai érdekességek a magyar történelemből. Szerk. Bakos Norbert. Budapest, 2011.

-        Tanulmányok a magyar statisztikai szolgálat történetéből. Szerk. Dányi Dezső. Budapest, 1998.

-        Thirring Gusztáv: II. József magyarországi népszámlálásai. Budapest, 1931.

-        Thirring Gusztáv: Az 1804. évi népösszeírás. Budapest, 1936.

-        Thirring Gusztáv: Magyarország népessége II. József korában. Budapest, 1938.

-        Thirring Gusztáv:Népszámlálásaink a földrajzi kutatások szolgálatában. Budapest, 1931.

-        Thirring Gusztáv: Vándorlások. A vándorlások története és statisztikája. Magyarország vándormozgalma. Budapest, 1901.

-        Thirring Gusztáv: Városaink népesedési viszonyai 1777-ben.  Budapest, 1898.

-        Thirring Gusztáv: Népesedésünk kútforrásai a mult század első felében.  Budapest, 1903.

-        A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1957.

-        Válogatás Keleti Károly műveiből születésének 150. évfordulója alkalmából. Budapest, 1983.

-        Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, 1850–1992. Budapest, 2002.

 

Történeti statisztikai sorozatok

-        Történeti statisztikai füzetek, 1–12.

-        Történeti statisztikai tanulmányok, 1–11.

-        Nagy Magyar Statisztikusok, 1–25.

Levéltári adatbázisok:

-          Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár:

összeírások: http://www.szabarchiv.hu/drupal/osszeiras_nezet

urbáriumok:  http://www.szabarchiv.hu/drupal/urbarium_nezet

-          Magyar Országos Levéltár:

http://mol.arcanum.hu/urbarium/opt/a101112.htm?v=pdf&a=start

-          Győr város összeírásai

http://vleveltar.gyor.hu/menu/9/menu_id2=6

-          a Jászkun kerület összeírásai:

http://www.szolarchiv.hu/kateg–129–1–sszeirasok.html

-          Somogy megyei választói névjegyzékek 1848:

http://smarchive.netii.net/index2.php?m=64&

-          Vác város lélek-, ház- és telekösszeírásai:

http://vacarchivum.hu/inx_login.php?pageID=16&lang=1

-          Zala megye nemesi kataszterei

http://www.zml.hu/adatbazisok/nemesi.kataszter/bevezeto.php

 

Online elérhető kiadványok

 

-        Helységnévtárak, 1873–1913
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/helysegnevtar/

-        Statisztikai adatforrások. Bibliográfia kötetei
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/

-Nagy Magyar Statisztikus sorozat
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nagy_magyar_statisztikusok/

-Az első magyarországi népszámlálás, 1784-1787. Szerk.: Dányi Dezső, Dávid Zoltán. Budapest, 1960.
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nepszamlalas/1784_1787_Az_elso_magyarorszagi_nepszamlalas.pdf

-Az 1970. évi népszámlálás kötetei
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nepszamlalas/1970._evi_nepszamlalas/

-Dányi Dezső: Az 1850. és 1857. évi népszámlálás. Budapest, 1993.
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nepszamlalas/Az_1850_es_1857.evi_nepszamlalas.pdf

-Dányi Dezső: Erdély 1857. évi népszámlálása. Budapest, 1992.
http://konyvtar.ksh.hu/digitalizalt_anyagok/nepszamlalas/Erdely_1857.evi_nepszamlalasa_c.pdf

-lásd még:  http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/statisztika–online/statisztika–online–090211–5



[1] Kovacsics József: Statisztika. Budapest, 1970. 237.

[2] Dávid Géza: Magyarország népessége a 16-17. században. In: Magyarország történeti demográfiája, Budapest, 1996. 161.

[3] Felhő Ibolya: A Mária Terézia úrbérrendezése során készült adatfelvételek. Budapest, 1957.

[4]  Maksay Ferenc: Urbáriumok. In: A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1957. 132.

[5] Acsády Ignác: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720-1721. Magyar Statisztikai Közlemények XII. Királyi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1896.)

[6] Dányi Dezső: Az első magyarországi népszámlálás: korrekciók. Történeti Statisztikai Tanulmányok 4. Budapest, 1980. 190.

[7] Dányi Dezső: Az első magyarországi népszámlálás. Történeti demográfiai füzetek 2. 1985. 77.

[8] Dányi 1985. 79.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
1 + 8 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.