vagy nyári réten ringat gyönyörünk,

s mi vagyunk a virág, az illat, a nap

s a lepkék bennünk párzanak; –

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,

azok is oly tengerszerüen

lüktetnek és hullámzanak,

egymáson átáramlanak; –

vagy mit tudom én! –  Részeg vagyok,

húnyt szemmel apadok, áradok,

és ahogy a csókodba veszek,

a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,

de összevissza dadog a szám,

hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,

s szikrát vet a test és fellobban a perc –

óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak?  –

Villámok vad deltája szakad

lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,

érzékeink káprázó tengerén.